ÍGY DOLGOZUNK

Maga a folyamat

01

Személyes konzultáció, igényfelmérés.

Első megkeresést követően személyes konzultációs időpontot egyeztetünk, ami minden alkalommal ingyenes. Budapesten, a Parlament szomszédságában barátságos környezetben elbeszélgetünk, ahol meghallgatjuk az igényeket, elképzeléseket, kéréseket. Fontosnak tartjuk, hogy az első találkozásra szánjunk rá 1-2 órát, hogy alaposan megismerjük a körülményeket, képet kapjunk arról mik az elérendő célok. A beszélgetést követően jegyzőkönyvet készítünk, igény esetén kimegyünk szemrevételezzük a tervezési helyszínt, átgondoljuk az építési programot. Amennyiben kellően alaposan felmértük az igényeket, álmokat, az elképzeléseket lefordítjuk tervezési programra, melyet a kiinduló pontja lesz a folyamatnak. Ezt követően árajánlatot készítünk, szerződést küldünk.

építészeti tervezés
02

Koncepcióterv készítés

A személyes beszélgetést követően végleges formába öntjük a tervezési programot, elkezdődik a kreatív tervezési folyamat, ötletelés építészeti, belsőépítészeti szempontok szerint. Megvizsgáljuk kivitelezési szempontból műszakilag, jogilag milyen módon valósíthatók meg az igények, szükségesek-e már a korai szakaszban hatósághoz fordulni.

Elképzeléseinkről 2-3 különböző stílus variáció javaslatot készítünk, melyet úgynevezett moodboardot, melyet prezentáció során mutatunk be. Ez a kiajánló tartalmazza a főbb színeket, mintákat, betervezendő burkolatokat, világítási módokat, bútorokat, ezáltal a tervezés korai szakaszában képet kaphatunk az építészeti, belsőépítészeti irányokról. Az elfogadott anyag szerint kidolgozunk egy részletesebb berendezési alaprajzot, skicceket, rajzokat.

latvanyterv
03

Látványterv készítés

Az elfogadott koncepcióról fotórealisztikus látványtervet készítünk. 3D-ben megmodellezzük az épületet, belsőépítészeti tereket, bevilágítjuk, valós bútorokkal berendezzük, beanyagozzuk, felöltöztetjük. Igény szerint virtuális 3d sétát hozunk létre az épületről. Ennek előnye, hogy a megrendelő, beruházó teljes képet kaphat a tervezendő/átalakítandó épületről. A térben járkálva a burkolatokat, színeket, lámpatesteket, elhelyezett bútorokat, lakberendezési tárgyakat ki lehet cserélni, lényegesen meggyorsítva a döntési folyamatokat. Nagyon sokszor a konkurens tervező cégek sematikus, körülbelüli bútorozással mutatják be elképzeléseiket, terveket. Mi nagy gondot fordítunk arra, hogy az a bútor típus, amit látványterven prezentálunk, ez valós, lakberendezési üzletben megvásárolható termék legyen.

04

Vázlatterv véglegesítése

A bemutatott vázlatterveket, látványterveket finomítjuk, igény szerint átdolgozzuk, végleges formába öntjük. Az így összeállt konceptuális tervek lezárását követően megkezdjük a szakági tervezők bevonását a tervezési folyamatba. A mérnök kollégákkal darabokra szedjük a tervet, átgondoljuk fenntarthatósági, esztétikai, ár-érték arányban, költséghatékonysági szempontból hogyan lehetséges megvalósítani a statikai, gépész, elektromos műszaki problémákat. Amennyiben jogilag engedélyeztetés szükséges, a szükséges egyeztetéseket elvégezzük, dokumentumokat a hatóságoktól beszerezzük.

 

05

Műszaki tervdokumentáció, tendereztetés, kivitelezés szervezés

Kollégáinkkal elkészítjük az építész, belsőépítész kiviteli tervdokumentációt. Igény esetén, az engedélyeztetés végén költségbecslést készítünk, kivitelezés esetén árazatlan költségvetést is készítünk.Szakértőink, illetve partnereink segítenek a megfelelő anyagok, burkolatok, mobíliák, beépített bútorok, szaniterek, világító testek kiválasztásában, beszerzéseinek lebonyolításában. Műemléki építészeti elemek (pld. nyílászáró, homlokzat felújításnál) erre szakosodott, professzionális kivitelezőkkel, mérnökökkel, szorosan koordinálva készítjük el a gyártmányterveket.  Igény szerint kivitelezés lebonyolítását vállaljuk, költségvetés készítéssel, a megfelelő anyagok, burkolatok, mobíliák, beépített bútorok, szaniterek, világító testek kiválasztásával, beszerzésével. Saját, jól bevált kivitelező partnereink, beszállítóink segítségével garantáljuk, hogy a papírra vetett tervek az elkészült végeredménnyel azonos minőségben készüljenek el, komplexebb tervezési projektnél segítünk a megfelelő kivitelezők, alvállalkozók tendereztetésében. Vállalunk teljes körű projekt menedzsmentet, végig kísérjük a folyamatot az első vázlattól a kivitelezési folyamaton át egészen a kulcsra kész átadásig.

06

Befejezés, átadás-átvétel

Kiemelnénk, hogy nem lakberendezők, hanem építészek, belsőépítészek, mérnökök vagyunk, professzionális szolgáltatásokat nyújtunk.  Műszaki ellenőrzéssel garantálhatjuk, hogy a végeredmény nem lesz meglepetés. A kivitelezési szakaszban folyamatosan együttműködünk kivitelező, illetve szakági kollégákkal a kivitelezés során felmerülő kérdésekről, problémákról, megoldási lehetőségekről heti. A döntés-előkészítést követően rendszerességgel egyeztetünk megrendelőinkkel. Az átadás-átvétel előtt bejárást végzünk, amennyiben felmerülne, összeállítunk hiba listát, melynek befejezését követően átadjuk a megvalósult ingatlant.